Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Új kabinos épül Tátralomnicon a következő szezonra

2013.01.24. Bata Attila

Új kabinos épül Tátralomnicon a következő szezonra A tátrai síterepeket üzemeltető TMR cég az idén nagyon kiköltekezett Chopokon, kevesebb figyelmet kapott a Magas-Tátra. Ez a következő szezonban változni fog. Már biztosnak látszik, hogy a 2013/2014-es szezonra Tátralomnicon egy ugyanolyan kabinos épül meg, amelyet most adtak át Chopok déli oldalán.
Bár még az idén nem látszott, de a Magas-Tátrában továbbra is folytatódnak a komoly fejlesztések. A TMR néhány éve megvette Csorbató síterepét, ahol az idén már egy szállodát fel is újítottak, közvetlenül a pályák alatt. A tátralomnici síterep egyik kritikus pontja a Lomnici-nyereg alatti rész. Ide egy „fapados” ülőlift viszi fel a síelőket, idén azonban már emelkedik a fenék komfortérzése, a lift üléseit kényelmesebbre cserélték.

Nagyon távoli időpontban majd ide is modern felvonót terveznek, de egyelőre nincs sok értelme, hiszen a Lomnici-nyereg legendás fekete pályája, vagy új piros pályái, vagy akár a fenti freeride terület krónikus hóhiány miatt a szezon nagy részében használhatatlanok. Vélhetően az üzemeltetők addig nem fognak ide semmi modern és drága dolgot építeni, amíg a hóágyúzás engedélyezését le nem rendezik a környezetvédőkkel, vagyis inkább a nemzeti parkkal.

Új lift már biztosan épül jövőre is. Az idén Chopok-délen átadott 15-személyes kabinost lemásolják, és Tátralomnicra is kerül belőle egy hasonló a Start átszállóállomástól a Kő-pataki-tóig. Ennek a liftnek az építése már tavasszal megkezdődik. Az eddigi meglévő lift 900 fő/órás kapacitását az új lift kabinjai jelentősen megemelik majd, így már óránként 2400-an juthatnak fel a Kő-pataki-tóhoz.

Idősebbek emlékezhetnek, hogy régen a Grand Hotel Praha épülete mellől is közlekedett egy kabinos, amelyet 1937-ben építettek. Ennek az oszlopait 2010-ben bontották el végleg. Ide épülne egy újabb lift alsó állomása, amely a Start átszállóállomásig közlekednek. Ennek a liftnek a megépítésére még nincs konkrét időpont.

A már említett fenti, Lomnici-nyeregbe vezető lift felújítását egy másik projekt is beelőzheti. Az ótátrafüredi sikló felsőállomásánál, Tarajkán, korábban komoly síélet volt, amely mára hóhiány miatt jelentősen visszaszorult. A TMR jelenleg is vizsgálja, hogyan lehetne a környéket átépíteni, milyen fejlesztéseket lehetne végrehajtani a hegyoldalban, de ezekre csak a két új tátralomnici lift után kerülne sor.

KOMMENTEK
gyf | 2013.01.29. 18:42
Nem értem, minek új lift a Kőpataki tóhoz. A jelenlegi kapacitással is zsúfolt és túlhasznált az a pálya. Egy hosszú kanyargós csík, semmi változatosság. Ők tudják!
F

Szállástippek
Grandhotel Stary Smokovec csillagcsillagcsillagcsillag
A Budapesttől kb. 270 km-re található szecessziós stílusban épült Grandhotel Stary Smokovec Ótátrafüred központjában található 1.018 méter magasan. A Hrebienok sikló kb. 100 méterre található a hoteltől, és kb. 10 perc alatt érjük el a Tátralomnici sípályát autóval.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Penzion Cikovsky
Teljesen felújított panzió igényes és modern szobákkal és reggelis ellátással a Magas-Tátrában, Tátralomnic sípályáitól 4,5 km-re.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Grand Hotel Bachledka csillagcsillagcsillagcsillag
Exkluzív hotel közvetlenül Bachledka sípályáinál, Zdiar (7 km) és Tátralomnic (15 km) közelében. Egyedi szobák szép panorámával, étterem, tematikus vacsorák, wellness részleg medencével és ötféle szaunával.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
További szállástippek  
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.